A magyar néptánc felfedezését - eltekintve néhány 17-18. századi idegen utazó és emlékíró említéseitol - a nemzeti öntudatra ébredés idoszaka, a 18-19. század fordulója hozza meg. A magyar múlt, a nyelv, a népköltészet, a népdal, a népszokások iránti érdeklodés a néptáncra is kiterjed. A nemzeti muvelodés úttöroi a néptáncra is felhívják a figyelmet mint népünk jellemének egyik sajátos kifejezojére.
Bartók Béla és Kodály Zoltán tevékenysége közvetve a néptánckutatást is érinti. Bartók tánc iránti érdeklodését nemcsak gyujtési-lejegyzési kéziratai, népdalértelmezo és rendszerezo munkája, levelei és zenemuvei tanúsítják, hanem nagyobb tudományos munkáinak tömör bevezetoi, jegyzetei és tanulmányainak egy-egy megjegyzése is. Kodály pedig a történeti táncdivatok nyomainak vizsgálatára figyelmeztet (Kodály 1937), melyeknek kutatását Szabolcsi Bence folytatja (Szabolcsi 1972).
A tánc fontos szerepet töltött be a falusi ember életében. Át- meg átszőtte ünnepeit, de munkás hétköznapjait is gyakran színesebbé tette. A falusi fiatalság egyik legkedveltebb szórakozása volt a múltban, a táncalkalmak jelentették egyúttal a fiatalok ismerkedési lehetoségeit és az emberekkel való érintkezés társas formáit is. Nem csak a legény- és leánykorban, hanem késobb is elmaradhatatlan volt a táncismeret. Hatott a természetes mozgáshajlam és a társas kapcsolatok megteremtésének igénye, emellett számos közösségi esemény, ünnep alkalmával követelmény volt, hogy a résztvevok táncolni tudjanak. Nagyon fontos volt tehát falun, hogy mindenki tudjon táncolni, s arra törekedtek, hogy az élo és éppen divatos táncokat idoben megtanulják. A szülok is erre serkentették gyermekeiket, szégyen volt, ha valaki nem tudott táncolni. Az ilyeneket megszólták, sot gyakran nevetségessé tették. A táncokkal együtt tanult meg a fiatalság viselkedni, lett részese a falu közösségi életének.
Az egyes vidékek mulatságaiban szereplo, általánosan ismert páros táncok elsajátítása kötelezo volt. Itt nemcsak a 19. század folyamán elotérbe kerülo, különbözo néven jelölt csárdásfajtákra utalunk, hanem ezekkel párhuzamosan az egyes vidékeken még élo régebbiekre is (pl. az ugrósokra, régi lassú táncokra, erdélyi forgatósokra stb.). Az egyes táncciklusok rendszerint férfitáncokkal kezdodtek, melyeket a legények igyekeztek is megtanulni. Egy-egy faluban a szokásos férfitáncokat (verbunkot, ugrós-legényest, különbözo ügyességi táncokat) kiemelkedo formában csak néhány legény tudta járni. Az elso világháborúig és bizonyos vidékeken késobb is a férfitánc még része volt a tánc rendjének, de mindinkább alkalmi, bemutató jelleggel. Így például a palóc vidék egyes részein (vasvári verbunk), a Dél-Dunántúlon (ugrós), Északkelet-Magyarországon (sarkantyús verbunk, magyar verbunk), a Rábaközben (verbunk, karéj, dus), különösen pedig Erdélyben (verbunk, legényes-változatok) járták.
A szórakozásra szolgáló, mulató és virtuskodó táncok mellett a parasztság számon tartott szokásokhoz kapcsolódó, rituális jellegu táncokat is. Ilyenek voltak például a lakodalmi és dramatikus szokások táncai. Említsük meg ezek közül a menyasszonykíséro gyertyás táncot, az osztótáncot, a menettáncot, a menyasszonytáncot, a hívatlanok maskurás táncát (pl. a kunszentmiklósi törökös), a fallikus táncokat (pl. mozsártánc, söprutánc), tréfás dramatikus, játékos táncokat (pl. tréfás verbuválás), hajnaltuztáncot stb. A lakodalom tisztségviseloinek, a násznagyoknak, vofélyeknek, nyoszolyólányoknak jól kellett ismerniök ezeket.
A falu igyekezett megismerkedni a divattáncokkal és polgári társastáncokkal is. Megemlítjük a polkaféléket vagy az Erdélyben gyakori hétlépést, amely elnevezés nyilvánvalóan a német Siebenschrittbol származik. A gólya nevu táncot a Székelyföldön 197az Amerikából hazatéro kivándoroltak terjesztették el. A Nyugat-Dunántúl táncéletére feltétlenül hatással volt Ausztria szomszédsága, e vidék tánckultúráját a céhes szokások és különbözo nyugati divattáncok közvetítésével színesítette. A német telepítések szintén hatottak, közvetítették a nyugat-európai táncrendtartást és a polgári társastáncokat.
(részletek a Magyar néprajz c. könyvből)